A fejlődő gondolkodásmóddal foglalkozó tréningjeimen gyakran előkerül, hogy mi hat a rögzült és a fejlődő területeink kialakulására. A résztvevők egységes véleménye, hogy az iskolai rendszerünk sokkal inkább a rögzült gondolkodásmód irányába mozdítja a diákokat. Természetesen kivételek mindig vannak, nagyon sok lelkiismeretes és kiváló pedagógus küzd ez ellen, de maga az iskolai normarendszer sokszor az útjukba állhat. Mire gondolok?

• Az öt fokozatú osztályozás sokszor a skatulyázza be a gyerekeket:
  Ha nincs elég figyelem a változáson könnyen bennragadhat a gyermek egy közepes kategóriában, ahonnan, ha nem látja a kitörés lehetőségét, egy idő után elvész a lelkesedés a tantárgy tanulására. Ennek az ellenkezője is megtörténhet: a jeles kategóriába került diák kisebb energiabefektetéssel is tudja hozni ezt az osztályzatot, így elraktározhatja magában, hogy „oké, én így is úgy is jó vagyok ebben”. Mindkét példa a rögzült szemléletmód megváltoztathatalanság gondolatát fogja felnagyítani.

•  Túlfeszített tanulási tempó:
  Sokszor hallom, hogy nagyon komoly anyagmennyiség leadása hárul a tanárokra és kevés a szabadsági fokuk ennek a fellazítására. Miért baj ez? Egyrészt, mert ez a mennyiségi és nem a minőségi tanulás kialakulását szolgálja. Másrészt, a feszített tempóba sokkal kevésbé fér bele a tényleges kérdések átbeszélése. Ha úgy ülünk bent egy órán, hogy nincs lehetőségünk hozzáférni az anyag minket érdeklő vagy nem tiszta részeihez – azaz nem kérdezhetünk – akkor ez a tananyag irányában érzett fásultságot és a mélyebb megismeréssel járó erőfeszítések hiábavalóságát eredményezi. Tehát túl akarok lenni a tanuláson és nem találom meg az örömöt a felfedezésben, vagyis megint a rögzült gondolkodásmód irányába mozdulok. Itt ismét hadd emeljem ki, hogy mennyire tisztelem azokat a pedagógusokat, akik a körülmények ellenére, őszinte párbeszédet folytatnak a diákjaikkal.

• Máté törvénye:
  Malcolm Gladwell kitűnő könyvében a Kivételesekben, mely a sikeres életutak mélyére néz, részletesen bemutatja ennek a működését. Máté evangéliumában található, hogy „Mert akinek sok van, annak adatik és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.” Hogyan értelmezhető ez az alapoktatásban? A szerző rengeteg példával bizonyítja, hogy a gyermekkorban végzett csoportokra bontás születési dátum vagy egy-egy felmérő eredménye alapján felnőttkorra milyen hatalmas különbségekhez vezet. A jobb csoportba kerülők több gyakorlási, próbálkozási lehetőséget kapnak. Sokszor jobb körülmények között fejlődhetnek, akár sportról, akár hagyományos iskolai tantárgyakról beszélünk, azaz nekik megadatik, hogy szárnyaikat próbálgassák, megéljék az erőfeszítéseik örömét, tehát erősödjön bennük a fejlődő gondolkodásmód. Mindeközben mi történik a másik csoportba kerülőkkel? Már a csoportbontás is érzékeltetheti velük, hogy ez nem az ő pályájuk. Ha a kisebb óraszámot, edzésszámot, zene esetében például a szabad zongorához való hozzáférést is számításba vesszük, könnyen beláthatjuk, hogy az itt tanulók nem feltétlenül a képességeik, hanem a lehetőségeik miatt is korlátok közé kerülnek. Ez a helyzet akarva akaratlanul is az „ebben úgysincs tehetségem” gondolatot erősítheti fel bennük, vagyis ezen a területen a rögzült gondolkodásmód felé mozdulnak el. Még belegondolni is rossz, hogy hány kiváló képességű gyermek kallódik el, mert a kezdet kezdetén nem a támogató, a fejlődő gondolkodásmódot erősítő közegbe került.

Ha a keretrendszert nem is tudjuk megváltoztatni, szülőként kiemelt a felelősségünk abban, hogy beszélgetésekkel, visszajelzéseinkkel támogassuk a gyermekink természetes érdeklődését. Ne hagyjuk, hogy az osztályzatokkal, a csoportjával, az elért eredményeivel azonosítsa magát! Ha abban segítjük, hogy minden beletett perc számít, amit a történelem, a kémia, a hárompontos dobás, a pentaton skála felfedezésére fordít, akkor egy fejlődő gondolkodású felnőtt magvait ültethetjük el benne.