Stresszformátor gondolatok 2. – Az önkontroll fejlesztése okosabbá tesz

Az önkontroll fejlesztése okosabbá tesz

Lévai Katalin | tréner, coach

Ha fejlesztjük a koncentrációs képességünket, akkor jobban tudjuk szabályozni az érzelmi reakcióinkat. A figyelem és öntudatosság növelése segíti a gondolkodási és problémamegoldási képességeink fejlesztését.

A pszichológia történetének egyik leghíresebb kísérletében Walter Mischel és tanítványai 4 éveseket állítottak nehéz döntés elé. Lehetőséget adtak nekik, hogy válasszanak: kis jutalom (egy darab keksz), amelyet bármikor megkaphatnak, vagy nagyobb jutalom (két darab keksz), amelyre 15 percig kell várniuk, ráadásul nehezített körülmények között. Egyedül kellett maradniuk egy szobában egy asztal előtt, amelyen két tárgy volt elhelyezve: egy keksz és egy csengő, amellyel a gyermek bármikor behívhatta a kísérletvezetőt, hogy megkapja a kekszet. A kísérlet leírása szerint: „Nem voltak játékok, könyvek, képek, sem más figyelemelterelő tárgyak a szobában. A kísérletvezető elhagyta a szobát, és nem tért vissza, amíg le nem telt a 15 perc, vagy a gyermek megrázta a csengőt, megette a jutalmat, felállt, vagy bármilyen jelét mutatta annak, hogy rosszul érzi magát.” Egyirányú tükrön át figyelték a gyermekeket. A gyermekek mintegy felének sikerült kiállnia a próbát 15 percig, alapvetően azáltal, hogy igyekeztek elterelni figyelmüket a csábító jutalomról. 10 vagy 15 évvel később nagy különbség mutatkozott azok között, akik ellenálltak a kísértésnek, és akik nem. Akik sikeresen ellenálltak, nagyobb végrehajtói kontrollal rendelkeztek a kognitív feladatok végrehajtása során, eredményesebben tudták figyelmüket irányítani. Intellektuális képességeikben is jelentős különbség mutatkozott: azok a gyermekek, akik 4 évesen nagyobb önuralmat tanúsítottak, lényegesen jobban teljesítettek az intelligenciatesztek során.

 Az Oregoni Egyetem egy kutatócsoportja többféle módon vizsgálta a kognitív kontroll és az intelligencia közötti kapcsolatot, többek között úgy, hogy a figyelmi kontroll javítása által próbálták növelni az intelligenciát. A 4-6 éves gyermekek 40 perces foglalkozásokon különféle olyan számítógépes játékokkal játszottak, amelyeket kifejezetten arra terveztek, hogy igénybe vegye a figyelmi és a kontrollfunkciókat. Az egyik gyakorlat során a gyermekeknek joystickkel kellett megtalálniuk egy macskát, és füves területre költöztetni úgy, hogy közben elkerüljék a sáros területeket. A füves terület fokozatosan összehúzódott, és a sáros terület egyre kiterjedtebb lett, tehát egyre nagyobb pontosságra és kontrollra volt szükség. A vizsgálatvezetők azt találták, hogy a figyelem fejlesztése nem csupán a végrehajtásra történő összpontosítást javította; a nonverbális intelligenciatesztek eredményei is javultak, és a jobb eredmények még hónapokig fennmaradtak. Ugyanez a kutatócsoport bebizonyította, hogy szoros kapcsolat van a gyermekek figyelem irányítási képessége és az érzelmeket szabályozó képességek között.

Mit mondhatnak nekünk ezek a kísérletek? Egyrészt biztos van veleszületett különbség abban, hogy hogyan kontrolláljuk magunkat. De a jó hír, hogy akik kicsit kevesebb munícióval jöttek a világra, azok is fejleszthetik a koncentrációs és önkontroll képességeiket is. És a hab a tortán, hogy ezzel akár még okosabbá is válhatunk!

Forrás: D. Kahneman: Gyors és lassú gondolkodás, HVG, 2013.