Flow Management Akadémia

2026 novemberében indul az új csoportunk!

nyílt tréning

Egy éven át tartó, 11 modulból/napból álló képzési folyamat

Kinek ajánlott? Programunkra szeretettel hívjuk mindazon, már gyakorlati tapasztalattal bíró vezetőket, akik szeretnék rendszerbe foglalni és megfrissíteni tudásukat!

A program fő fókusza: a vezetéshez szükséges készségek rendszerbe foglalása.

A program erőssége: Gyakorlatban hasznosítható tudást kínálunk. Immáron huszonegyedik alkalommal meghirdetett programunk több, mint 220 korábbi résztvevője igazolja, hogy az FMA-részvétel egy jó döntés, egy életre szóló jó befektetés egy vezetőnek önmagába.

Néhány, a 24-25ös évben végzett résztvevőnk így nyilatkozott a program végén:

Azért ajánlom Neked/Önnek a FMA-t,

  • mert itt csak elhivatott és felkészült trénerek voltak és minden alkalomnak meg volt a maga „varázsa”! Az itt elhangzott dolgok és esetleg személyes tapasztalatok sokat segítettek/segítenek a dolgos hétköznapokban.  (Cs. Nagy Bence, Hungrana)
  • mert minőségi időt nyújt számodra a fejlődésre, más vezetőket megismerve hasznos tapasztalatokkal gazdagodhatsz. (Hodány Petra, Siemens)
  • mert ha szükséged van arra, hogy egy-egy napra kiszakadj a mindennapi rutinból, miközben egy jó csapatban, valós példákon keresztül szerezz gyakorlati ismereteket. (Csáki-Kónya Nikolett, SZTE)
  • mert fejlődni tanít!  (dr. Nagy Paulina SZTE)

A program moduljai:

  1. BeVezetés a vezetésbe
  2. Vezetés és jövőkép
  3. Emberismere
  4. Motiváció és befolyásolás
  5. Együttműködés, konfliktuskezelés
  6. Teljesítmény-menedzsment
  7. Döntéshozatal
  8. A reziliens vezető
  9. Szervezeti kommunikáció
  10. Szervezeti változások kezelése
  11. Személyes hatékonyság
    Töltsd le részletes programismertetőnket!

A program szakmai vezetője

Zala Ákos

zala akos

Tréning időpontok: Havonta egy nap 2026. november 4.  –  2027. október 6. között
Helyszín: 1016 Bp. Toldy Ferenc utca 16c (a HTC tréningterme)
Tréner: az alkalmakat a HTC legkiválóbb trénerei tartják, ismerkedj meg velünk: https://htconsulting.hu/csapatunk/
Részvételi dí j: 1.450 000 Ft + Áfa/fő
Kedvezmények:
Very early bird (2026 június 30-ig) 1.150.000 Ft + Áfa/fő
Early bird (2026 szeptember 30-ig) 1.300.000 Ft + Áfa/fő
1 cégtől 2 fő jelentkezése esetén: további 5% kedvezmény.
1 cégtől 3 fő jelentkezése esetén: további 10% kedvezmény. Egy cégtől maximálisan 3 fő jelentkezését fogadjuk. Non-profit szervezet delegáltjátját 15% kedvezménnyel fogadjuk.

Tréning időpontok: Havonta egy nap 2026. november 4.  –  2027. október 6. között
Helyszín: 1016 Bp. Toldy Ferenc utca 16c (a HTC tréningterme)
Tréner: az alkalmakat a HTC legkiválóbb trénerei tartják, ismerkedj meg velünk: https://htconsulting.hu/csapatunk/
Részvételi dí j: 1.450 000 Ft + Áfa/fő
Kedvezmények:
Very early bird (2026 június 30-ig) 1.150.000 Ft + Áfa/fő
Early bird (2026 szeptember 30-ig) 1.300.000 Ft + Áfa/fő
1 cégtől 2 fő jelentkezése esetén: további 5% kedvezmény.
1 cégtől 3 fő jelentkezése esetén: további 10% kedvezmény. Egy cégtől maximálisan 3 fő jelentkezését fogadjuk. Non-profit szervezet delegáltjátját 15% kedvezménnyel fogadjuk.

Néhány, a 24-25ös évben végzett résztvevőnk így nyilatkozott a program végén:

Azért ajánlom Neked/Önnek a FMA-t,

„…mert itt csak elhivatott és felkészült trénerek voltak és minden alkalomnak meg volt a maga „varázsa”! Az itt elhangzott dolgok és esetleg személyes tapasztalatok sokat segítettek/segítenek a dolgos hétköznapokban.” 

Cs. Nagy Bence, Hungrana

„…mert minőségi időt nyújt számodra a fejlődésre, más vezetőket megismerve hasznos tapasztalatokkal gazdagodhatsz.”

Hodány Petra, Siemens

„…mert ha szükséged van arra, hogy egy-egy napra kiszakadj a mindennapi rutinból, miközben egy jó csapatban, valós példákon keresztül szerezz gyakorlati ismereteket.”

Csáki-Kónya Nikolett, SZTE

„…mert fejlődni tanít!”

dr. Nagy Paulina SZTE

Referenciáink közül

HOZD KI CÉGEDBŐL A LEGTÖBBET!

VEDD FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT ÉS KÉRJ TŐLÜNK AJÁNLATOT!