Árnyékzóna

Zala Ákos | Human Telex Consulting ügyvezető

Mit nevezünk árnyékzónának?

Az árnyékzónában olyan értékeink lapulnak, amelyekről tudomásunk van, de olyanok is, amelyekről nincs. Amelyeknek tudatában vagyunk, azokról vagy úgy gondoljuk, hogy negatív tulajdonságok, ezért nem akarjuk őket megmutatni a külvilágnak, vagy olyan, általunk ismert latens pozitívumok, amelyeket nem merünk használni, mert pl. szégyelljük, vagy attól tartunk, hogy mások kedvezőtlenül reagálnak rájuk.

Az árnyékzóna ezen kívül ismert, de elfelejtett értékeket is rejt, amelyek hosszú ideje hevernek felhasználatlanul. Végül itt találhatók még nem ismert, ki nem fejlődött tulajdonságaink, valamint olyan eltorzult vonásaink, amelyekről nem is tudjuk, hogy léteznek.

Mikor kerül felszínre?

A kérdés az, hogy személyes árnyékzónánk a mindennapi életben mikor kerül a felszínre. Elsősorban olyan helyzetekben, amikor impulzív, nem kontrollált viselkedést tanúsítunk (freudi elvétések). Eltitkolt tulajdonságaink egy óvatlan pillanatban hirtelen előbukkannak. Sok emberrel alkohol vagy drogok fogyasztása után fordul elő ilyesmi.

Szégyenérzést kiváltó helyzetekben szintén az árnyékzóna működését tapasztalhatjuk. Ekkor olyan magatartást tanúsítunk, amely egónk számára nem elfogadható, tehát az árnyékzónába tartozik.

A harmadik, tipikus szituáció, amikor túlzott reakciót mutatunk mások viselkedésére, pl. igazán nem értem, miért mond ilyen kemény dolgokat, nem ez a módja. Ha a mi árnyékzónánkban található viselkedést figyelünk meg másoknál, általában túlreagáljuk.

Konfliktus- és stresszhelyzetekben szintén előtérbe kerülhet az árnyékzóna szerepe, mivel ilyenkor kevésbé vagyunk urai önmagunknak.

Még egy érdekes példa: amikor szerelmesek leszünk, gyakran tapasztaljuk, hogy olyan tulajdonságaink kerülnek a felszínre, amelyek addig az árnyékzónában rejtőztek. Ezek később ego-tulajdonsággá válhatnak.

Az árnyékzóna tanulsága

Az árnyékzóna létezése lehetőséget nyújt a jobb önismeret megszerzésére, így a mondás – ismerd meg önmagad – olyan értelmet is nyer, hogy ismerd meg árnyékzónádat. Ha kitartó érdeklődéssel és kíváncsisággal vetjük vizsgálat alá a tartalmát, esélyünk van az egoterület növelésére az árnyékzóna rovására. Ez utóbbi persze soha nem tűnik el, mert tökéletesen nem ismerhetjük meg magunkat. Az emberi személyiség túl összetett és bonyolult ahhoz, hogy teljesen megértsük.

Számos népmese illusztrálja a rejtett tulajdonságok felszínre kerülését. Egy ilyen példát mutatunk be az alábbiakban, rövidített változatban:

Volt egyszer egy király, akinek a birodalmában volt egy hatalmas erdő. Olyan veszélyes és félelmetes erdő volt ez, hogy az összes vadászt, aki bemerészkedett oda, elnyelte, és sohasem tértek vissza. A király elhatározta, hogy katonákat küld az eltűntek felkutatására, de őket sem látták többé.

Egy nap egy híres vadász érkezett a király udvarába, és felajánlotta, hogy megfejti a félelmetes erdő titkát. A király beleegyezett, és a vadász és kutyája neki is indult a rengetegnek. Egyszer csak egy tó partjához érkeztek, a kutya előrefutott és ugatni kezdett. Ekkor egy hatalmas, izmos kar nyúlt ki a tóból, megragadta szegény állatot és berántotta a vízbe. A vadász visszasietett a palotába, és meggyőzte a királyt, hogy adjon mellé néhány katonát és felszerelést, amivel ki tudják szivattyúzni a tavat. Így is történt, és amint a vizet elvezették a tóból, a mederben megpillantottak egy sötét, bozontos vadembert, akit nagy nehezen foglyul is ejtettek. Miután visszatértek, a vadembert vasketrecbe zárták, és a nép szórakoztatására a palota előtti téren helyezték el.

Egy nap a fiatal trónörökös aranylabdájával a ketrec mellett játszott, és a labda begurult a vadember lábához. A herceg megkérte őt, adja vissza, de az azt felelte, hogy csak akkor adja vissza, ha a herceg elhozza a királyné éjjeliszekrényéből a ketrec kulcsát és kiengedi.

A herceg töprengett egy kicsit, aztán úgy tett, ahogy a vadember kívánta, de megkérte őt, hogy ne szökjön el, különben őt megbüntetik. Így is történt.

A vadember visszatért az erdőbe. A herceg később felkereste, és összebarátkoztak. Kiderült, hogy a vadember igen okos, és sok mindenhez ért. Az eljövendő években sok fontos döntésben volt a herceg segítségére. 

A mese tanulsága, hogy az árnyékzónában (a vadember képviseli) jó tulajdonságok rejtőznek. Ha az árnyékzónát elszigeteljük, a jó tulajdonságok is hozzáférhetetlenek maradnak. Ha megnyitjuk és megismerjük, akkor a tartalma a javunkra válhat, tanulhatunk belőle. Hogy egy metaforával éljünk: felhozhatjuk a gyöngyöt az iszapból.

Árnyékzóna a csoportban

Az ego és az árnyékzóna elkülönülése csoportoknál is megfigyelhető. Az egyénhez hasonlóan egy csoportnak vagy szervezetnek is van rejtett működési mechanizmusa, a kollektív árnyékzóna. Amikor az egyén a csoportban nemkívánatos „árnyékviselkedést” mutat, fennáll a veszélye annak, hogy a csoport problémás esetként fogja kezelni, bűnbakot csinál belőle.

Egy asszony meséli: Előző munkahelyemen egy 6 fős csoportban dolgoztam. Havonta tartottunk munkaértekezletet egy másik csoporttal együtt, amelyen a két csoport közös vezetője elnökölt. Az idő nagy részében ő beszélt, nemigen lehetett az összejövetelt konzultációnak nevezni. Az emberek mind bólogattak, senki nem tett kritikai észrevételt, pedig egyébként megvolt a véleményük, sokat kritizálták a vezetést, még az én csoportfelügyelőm is. Én elég szókimondó, nyílt ember vagyok, két ilyen megbeszélés után elhatároztam, ha a következőn is ez lesz, felszólalok.

Legközelebb a két csoport főnöke valamilyen javaslatot tett, amelyre persze mindenki egyetértően bólogatott. Ekkor felálltam és elmondtam, hogy tudomásom szerint a legtöbb embernek más a véleménye a javaslatról, mert előzőleg beszélgettünk. Szavaimra senki nem reagált, és az elnök megállapította, hogy valószínűleg tévedtem. Az értekezlet után a csoportfelügyelőm közölte, hogy ennél nagyobb ostobaságot nem is csinálhattam volna. Az év végén aztán nem újították meg az ideiglenes szerződésemet. Egyértelmű indoklás persze nem volt, de azt hiszem, hogy fenyegetőnek ítélték a fellépésemet.

Ebben a példában a nyíltság és az őszinteség a csoport árnyékzónájának része, és ha valaki ilyen magatartást tanúsít, fenyegetőnek érzik és gyorsan bűnbaknak kiáltják ki. Ahelyett, hogy tanulnának a viselkedéséből, mellőzik vagy kiközösítik, majd kicsivel később valószínűleg más veszi át a bűnbak szerepét. Ez a reakció az izraeliták viselkedésére vezethető vissza a Ótestamentumban, akik bűneiket szimbolikusan egy kecskebakra ruházták és annak rituális feláldozásával azt remélték, hogy meg tudnak szabadulni a Gonosztól.

A kollektív árnyékzóna és bűnbakképzés egy másik példájával egy tárgyalástechnikai tréning alkalmával találkoztam, egy oktatási intézetben.

Az egyik résztvevő a témák többségéhez érzelmileg erősen túlfűtötten közeledett, ez a csoportból ellenérzéseket váltott ki, és tiszteletlenül is bántak vele. Amikor később szembesítettem a csoportot viselkedésével, kiderült, hogy az adott intézményben uralkodó normák szerint az érzelmeket leplezni kell. Ennek következtében az érzelmek kimutatása a csoport kollektív árnyékzónájába került, és a résztvevőt, aki ezeket nem tudta elfojtani, bűnbakként kezelték.

A bűnbak-probléma érdekes megvilágításba kerül, ha közelebbről tanulmányozunk egy csoportot vagy szervezetet. Ha valaki meghallja, megfejti a bűnbak viselkedésének üzenetét, hatékonyan használhatja fel azt a csoport érdekében.

Családokban a bűnbak a „fekete bárány” alakjában van jelen. Ha egy tiszteletre méltó, konzervatív család egyik tagja részeges és gyanús elemek társaságában mutatkozik, hamarosan ráakasztják a fekete bárány címkét. A család többi tagja szégyenkezik miatta és tapintatosan elhatárolja magát. Ehelyett azonban utánanézhetnének, mi rejtőzik a családi árnyékzónában, és kiszabadíthatnák az oda bezárt értékes tulajdonságokat, amelyek a fekete bárány viselkedésében eltorzult formában jelennek meg. A részegesség például az élet élvezetének túlzásba vitt megnyilvánulása lehet. A gyanús elemekkel való kapcsolat némi virtusra, kockázatvállalásra utalhat – el kell viselni a tudatot, hogy bármikor bajba keveredhet.

A fekete bárány üzenete a családnak ez esetben tehát: élvezzük jobban az életet, legyünk merészebbek. Minél szorosabb a kényszerzubbony, amelybe a család belepréseli magát, annál nagyobb az esély arra, hogy valamelyik tagja túl fojtogatónak fogja már érezni, és elszakítja a kötelékeket – a családiakat is.

Szerző: Peter Gerrickens. Részlet a Kártyatükör játékunkhoz kapcsolódó azonos című könyvhöz, amely egyszerre kínál elméleti hátteret és gyakorlat-leírásokat.