Egyedül nem lehet játszmázni

Füzes Nóra | pszichológus, junior tanácsadó

Egyedül nem lehet játszmázni

-A munkahelyi játszmákról dióhéjban –

Előfordult már veled, hogy szinte időről időre ugyanabban a kellemetlen munkahelyi helyzetben találtad magad és bár aktív résztvevő voltál benne, valahogy mégsem értetted, hogy kerültél megint ugyanoda? Akkor nagy valószínűséggel valamilyen játszmahelyzetbe gabalyodhattál bele, melynek mielőbbi felismerése és megváltoztatása alapvető fontosságú minden résztvevő számára.

Emberiek-e a játszmák

Eric Berne nevét talán nem kell bemutatnom Neked, hiszen az 1964-ben megjelent Emberi játszmák című könyve bejárta a világot. Izgalmas szakmai életének egyik kulcsmomentuma ez a könyv, hiszen általa nem csak világhírnévre tett szert, de játszmaelméletével sikerült elérnie a hétköznapi embereket is.

Berne véleménye szerint

a játszmák olyan kommunikációs konfliktusok, amelyek képesek teljesen aláásni az emberi kapcsolatokat.

A játszmák jellemzően ismétlődően, már-már kényszeresen, ám tudattalanul működnek és mindig valamilyen láthatatlan haszonra törekednek, mint például szorongás- és stresszcsökkentés, dominancia vagy hatalmi pozíció megszerzése stb…A játszmák a közhiedelemmel ellentétben nem minden esetben károsak. Leginkább a kapcsolódást, a valódi intimitást kívánjuk velük elérni, amelynek lehetnek hasznos és kártékony formái egyaránt. Jelen cikkben inkább a problémás játszmázásról lesz szó.

A játszmák létrejöttéhez többen kellünk. Egyedül nem lehet játszmázni, hiszen a játszmák egyik sajátossága, hogy oda- vissza interakciók tartják életben. Lényegében – jó esetben- tudattalanul (!) addig ingereljük a másik gyenge pontját, amíg tudattalanul(!) be nem száll a játékba. Akkor aztán addig szekáljuk egymást, míg újra fel nem állítjuk a jól begyakorolt és megszokott helyzetet, még akkor is, ha egyébként már totálisan elegünk van belőle.

Azért ez elég vadul hangzik, igaz? Tudattalanul gyötörjük egymást, ártalmas nekünk, megmérgezi a kapcsolatainkat és mégsem hagyjuk abba. Hogy miért csináljuk mégis? Erre még visszatérünk.

Berne mindenek felett hitt az emberi értelem és felelősségtudat erejében, ezért elméletének egyik központi gondolata, hogy

ha az egyén megérti nehéz érzéseinek forrását, kapcsolatainak szövevényes működését valamint, hogy milyen ki nem elégített szükségletei és érzései kényszerítik őt rejtett kommunikációra, akkor képessé válik megváltoztatni azt.

Első sorban a nyílt kommunikációban látta a kapcsolati problémák megoldását, legyen szó családi, munkahelyi vagy bármilyen egyéb környezetről.

Amikor egy játszma beindul

Most az egyszerűség kedvéért képzeljük el Gabi 1-et és Gabi 2-t. (Hogy miért Gabi? Mert ő bármilyen nemű lehet). Gabi 1 valójában nem érzi jól magát a munkahelyén, túlterhelt, úgy érzi nincs megbecsülve. Egyre nehezebben viseli a munkával járó frusztrációt, ezért ahelyett, hogy felmondana vagy felelősséget vállalna érzéseiért és segítséget kérne, tudattalanul bedobja a csalit: “Nem hiszem el, hogy már megint nekem kell a legtöbbet dolgoznom. Tegnap is én mentem el utoljára, én oldok meg minden problémát, és mégis én keresek a legkevesebbet. Bezzeg a Joli!”

Ez a kommunikáció nyílt vagy társadalmi szintje. Ezt tapasztaljuk Gabi 1-ből. Erre Gabi 2, aki szintén sokat dolgozik, becsülettel végzi a munkáját, gyerekként azt tanulta meg, hogy mindenek felett tűrni és támogatni kell a másikat,- még ha ez a fajta tűrés káros is számára-, ráharap a csalira és ezzel be is szállt a játszmába. “Hát igen, te tényleg többet dolgozol. Át tudok vállalni tőled valamit? Hogy segíthetnék? Hát igen, a Joli, ő tényleg semmit nem csinál…” És kész is. Gabi 1 stresszcsökkentett, Gabi 2-től elszívtak minden jó érzést és ezzel a játszma letudva.

A kommunikáció mélyebb, pszichológiai szintjén azonban már máshogy hangozna ugyanez a beszélgetés:

Gabi 1: “Annyira fáradt vagyok. Szeretném, ha segítene valaki és jobban kifejeznék felém az elismerésüket. Szeretnék több pénzt keresni…”.

Gabi 2: “Megértem, hogy nem könnyű neked, de annyira kimerít ez a sok panaszkodás. Szeretném nyugalomban végezni a munkámat anélkül, hogy minden nap ugyanazt kelljen hallgatni. Hogyan oldjuk ezt meg?”

Ugye így már sokkal érthetőbb és méltányolhatóbb mindkettőjük problémája? Kívülről nézve talán egyértelmű, hogy mind a ketten tehetnének önmagukért, kifejezhetnék érzéseiket úgy, hogy az valódi stresszcsökkenéssel járhatna, hiszen általa akár változás is történhetne. Hogy miért nem teszik?

A játszmák egyik legfontosabb nyeresége, hogy megkímélnek minket a valódi változtatástól.

Ahhoz, hogy a Gabik megszüntessék a játszmát, Gabi 1-nek felelősséget kellene vállalnia sorsa alakulásáért, Gabi 2-nek pedig felvállalni, hogy fárasztó számára kollegája folytonos vekengése. Jól láthathó, hogy a fenti helyzet mindenkinek nehéz, ám furcsa módon, mégis biztonságot nyújt, ezért nem változtatnak.

Talán most épp saját játszmáidon gondolkodsz, amelyből nem is zökkentenélek ki, de engedd meg, hogy egy valamire mégis felhívjam a figyelmed.

Vannak élethelyzetek és visszatérő viselkedések, amelyek nem oldhatóak meg egyszerűen azzal, hogy a játszmák szempontjából elemezzük őket. Bizonyos esetekben nem elég a kommunikáció zavarainak megértése, mert a probléma mélyebbről ered. Ezen komplexebb eseteknél az emberi lélek mélységeibe kell ásnunk, amelyhez érdemes pszichoterapeuta segítségét kérni.

Forrás:

Eric Berne: Emberi játszmák